Idén valahogy semmi nem akar elkészülni időben. Azt hiszem ott buktam el az évet, amikor a tavalyi karácsonyi ajándékokat idén január végére fejeztem be. Persze ez még nem lenne ok arra, hogy egy potom két héttel elkésett nászajándék történetét újabb egy hónap csúszással írjam meg. Erre egyedül az az őrültekháza a mentségem, ami perpill a munkámat jellemzi. De igyekszem kilábalni a káoszból.
Év elején jött az örömhír, hogy a párommal közös barátaink esküvőre készülnek. Ki is találtuk, mit adjunk ajándékba, fel is osztottuk, ki mit szerez be, és mivel a babrálós rész természetesen az enyém volt, összeállítottam egy feszes, de tartható ütemtervet az elkészítésre.
Aztán sorban jöttek a nehezítő tényezők: nem is akkor lesz az esküvő, amikor gondoltuk, ellenben korábban; a menyasszony gyanútlanul megkért, hogy készítsem el a hajdíszét; és akkor az egyéb elfoglaltságaimról nem is beszéltem.
Három adag babrálmány készült végül a jeles alkalomra: a hajbavaló - amit igen nagy lelkesedéssel készítettem - elkészült időben; néhány üveg egyedi címkézésű bort is sikerült befejezni; és végül egy pihe-puha nyári babatakaró, aminek ha megszakadtam, sem bírtam a végére érni, de legalább nem aludtam három napig, mire beláttam, hogy esélytelen. Nálam már ez is fejlődés, hogy van egy pont, amikor önként feladom. Az esetek nagy részében az ebből fakadó késlekedés maximum egy bocsánatkérést von maga után.
Na de nem azért vagyunk itt, hogy az alkotói nehézségeimmel traktáljam a kedves olvasót, úgyhogy jöjjön a produktumok bemutatása.
A hajdísz
Amikor a menyasszony megkeresett az ötletével, azonnal igent mondtam. Igaz, kissé tartottam a dologtól, mert soha nem foglalkoztam ilyesmivel, és azért egy esküvői kiegészítőt mégsem lehet elkontárkodni. De nagyon szerettem volna megcsinálni, méghozzá jól. És csak úgy fejlődik az ember, ha feszegeti a határait.
A feladatnak kellő alapossággal láttunk neki. Először mind a ketten nézelődtünk a neten, hogy melyikünknek mi az elképzelése. Volt egy verzió, amit mindketten kiválasztottunk, így viszonylag egyértelmű lett az irány. Nagyméretű horgolt virág díszítette, gyöngyökkel, tollakkal, fátyollal.
Aztán jött az én részem. Átnéztem ezernyi horgolt virágot, kiválasztottam kb. nyolcat, amiről úgy ítéltem meg, hogy meg tudom csinálni. Ezek közül is nagy egyetértésben döntöttünk amellett, amihez nem találtam mintát.
Ez a körülmény valójában szabadságot adott arra, hogy az előképül választott hajdíszt, és a hozzá legközelebb álló horgolt virágot csak mankónak használjam, és erre a rendkívüli alkalomra egy teljesen egyedi díszt kreáljak legjobb tudásom szerint.
A mintát nem adom közre, mert nem jegyzeteltem közben, és esélytelen, hogy fejből rekonstruáljam. Ami biztos: 1,5-es tűvel, halványrózsaszín Puppets Eldorado horgolócérnából készült, egybehorgolva hat szirom és két levél. Ez lett kivarrva 3 mm-es üvegteklával.
A fejdísz része volt még az a tüll "párna", amire a virág ráül a hajpánton. Soha nem dolgoztam még tüllel, így órákat töltöttem el azzal, hogy a megfelelő méretre és formára igazítsam, és abban az állapotban végül rögzíteni is tudjam. Nem kis anyagveszteséggel járó menet volt...
Ezután már csak azt kellett kitalálni, hogy hogy tudom az egész ancalungát rögzíteni a hajpántra. Végül két, 50 Ft érme méretű korongot horgoltam. A hajpántra fogtam a tüllt és a virágot a végső elrendezés szerint, és a korongokat alulról a virág "szárnyaihoz" varrtam, azokon a részeken, ahol a szirmok miatt takarásban van. Ezzel azt az utólag nagyon hasznosnak bizonyuló hatást értem el, hogy bár a dísz magabiztosan maradt a hajpánton, azon csúsztatni lehet oldalirányba, így tökéletesen igazítható a viselője ízlése szerint.
A menyasszony s a vőlegény láthatóan elégedett volt, így ez a szárnypróbálgatás sikersztoriként zárult.
A takaró
A takaró egy Garnstudio-s minta alapján készült, halványsárga és világos szürke DROPS Baby Merino fonalból. Igazából már a leírásnál is gyanús volt, hogy a fonalat max 3-as tűhöz ajánlják, a minta meg 4,5-esre íródott, de úgy voltam vele, hogy nyári takarónak szánom, legalább szellős lesz. Így utólag is némileg elhibázottnak tartom a minta alapkoncepcióját ilyen szempontból, de erről majd később.
A Baby Merino egy csodálatosan puha és meleg, 100% merino gyapjúból készült fonal, kifejezetten babaholmik készítéséhez. A takaró meg nagyon cuki, vagány mintával, kedves fodros szegéllyel. A minta jól követhető, haladós munka volt a vastag tűnek köszönhetően. S bár hiába követtem pontról pontra a leírást, tartottam be a számokat, a végeredmény másfélszer akkora lett, mint amekkora a minta írója szerint lennie kellett volna. Lehet, hogy mégiscsak a tűméret lett elírva, bár az, hogy a szegély horgolásához is 4 mm-es tűt javasol, ennek ellentmondani látszik.
Mivel a takaró nem akkora lett, mint papíron kellett volna, a szegély esetében el is tértem a leírástól, és egy alap csipkeszegéllyel horgoltam körbe.
Ami miatt a leginkább furcsállom a 4,5-es tűt (bocsánat, hogy ezt ennyiszer hangsúlyozom, de ez tényleg egy érthetetlen ötlet...), és amivel a takaró használói is meg fognak szenvedni, az a mosás. A Baby Merino egy vékonyszálú, nagyon rugalmas fonal, önmagában is. Hogy ne nyúljon meg idővel, ezt inkább szorosan, mint lazán érdemes kötni, de én nem kételkedtem a minta készítőjének tapasztalatában, így bevállaltam a laza struktúrát. Aztán az elkészült darabot kimostam. Kézzel, lavórban. Mintha egy mocsári szörnnyel küzdöttem volna - nem is nyúlt igazából, már-már folyt, minden irányba a takaró. S bár a fonalhoz jár a használati jótanács, miszerint szárítás kizárólag fektetve, még az is komoly nehézségeket támasztott, hogy az asztalra értelmesen fel tudjam hajtogatni, mert még ekkor is önálló életet élt a kötömény. Persze, mire megszáradt, visszanyerte a rugalmasságát és csinos formáját, de így már nem tudtam teljesen tiszta lelkiismerettel megválni tőle.
Mindezt nem azért írtam le, hogy elriasszam a leendő szülőket az - amúgy szerintem szupermenő és finom - takaró használatától, hanem tapasztalatként, hogy ha valaki ezt a fonalat használná, semmilyen körülmények között ne használjon vastagabb tűt, mint amit ajánlának hozzá, akkor sem, ha egy kötésminta ezt javasolja.
Végül két kép a takaróról, amire mindezekkel együtt büszke vagyok, mert szerintem tényleg szép lett:
A mintázat
Textúrák.
Az elkészült borospalackokról a nagy sürgés-forgásban nem készült fotó, így azok most kimaradnak ebből a kis összefoglalóból. Meg azok talán amúgy is személyesebbek, olyan kis üzenetekkel, amik tényleg csak a címzetteknek szólnak.
Hát így voltunk esküvőn egy hónapja.
