Tavaly anya ajánlotta a figyelmembe a Nők Lapja húsvéti ötleteit, kiemelve a keresztszemes hímzéssel díszített tojásokat. Akkor már nem volt időm nekikezdeni a feladatnak, éppen ezért idén már jóval korábban megkezdtem az előkészületeket.
Forrás: Nők Lapja 2014/16
A beszerző körút múlt héten lezajlott. Amire szükség volt:
6-os hungarocell tojás: Ezt hobbiboltokban érdemes keresni, de a héten egy Röltex üzletben is láttam, bár ott ömlesztett formában mindenféle méret volt. Tavalyi tapasztalat, hogy az ünnep közeledtével teljesen kifogynak belőle, úgyhogy érdemes mielőbb lecsapni rájuk.
Fehér hímzővászon: Tojásonként 2x10x10 cm szükséges, de az, hogy mennyit tudsz venni, attól függ, hogy mi a minimális megvásárolható mennyiség. A Röltexben, ahol én vettem, kb. 1,20 m széles tekercsben van, és 20 cm-nél kisebb csíkot nem szívesen vágnak le belőle. Mivel 10 tojásban gondolkodom, ez szerencsésen jött ki, még próbadarabnak is jutott az anyagból.
Kézműves filc: Röltex, hobbibolt a lelőhely. Érdemes több helyen körülnézni, hogy megtaláld azt a színt, árnyalatot, amire szükséged van.
Osztott hímzőfonal: A választott színből három árnyalat (a legvilágosabb és legsötétebb között legyen nagy különbség, különben összefolyik a minta - saját tapasztalat...), fehér, sárga, kétféle zöld.
Hímzőfonal vagy cérna: Az ábrák kontúrozásához. A legsötétebb árnyalattal egyező színben.
Cikk-cakk olló: A filc vágásához.
Ragasztó: Textilragasztót írtak az eredeti mintában, én egy általános hobbiragasztó mellett döntöttem, miután megtanácskoztam a kérdést az eladólánnyal - elvileg a textilragasztó textilt textilhez ragaszt jól, általános felületre ajánlatosabb a másik.
A készítés menete:
Egy tojáshoz 2 db 10x10-es hímzővászon darab kell. Mindkettőnek a közepére ráhímezzük a mintát. Jelöljük a tojás felét. Először az egyik oldalt vékonyan bekenjük ragasztóval az osztásig, és ráragasztjuk a textilt, vigyázva, hogy ne maradjon gyűrött. A felén túllógó anyagot levágjuk. Ugyanígy járunk el a másik oldalon is. Ezután filccsíkot ragasztunk az illesztésre, és kész is.
Eddig két tojásnyi mintát készítettem el. Az általános iskolai technika órák óta nem hímeztem keresztszemest, úgyhogy nem indult zökkenőmentesen. A hímzővászon, amit választottam, nagyon sűrűn lyukacsos (tudatos választás volt, nem akarom, hogy a ragasztás után átüssenek a hátoldalon esetleg nem eldolgozott szálak), kifejezetten csúnya volt az osztott hímzővel a minta. A megoldás az lett, hogy szétszedtem a fonalat, csak 3-3 szálával dolgozom. Ugyanez az oka annak, hogy varró cérnával készítem a kontúrt.
A ragasztásig még nem merészkedtem el, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire fog működni a ragasztó.
De erről csak néhány hét múlva fogok beszámolni, mikor lépésről-lépésre fotókat is felrakok a készítés menetéről, és az elkészült tojásokat is bemutatom.
Addig is, ha van rá igény, esetleg felrakom a keresztszemes ábrák mintáit. Íme:
Forrás: Nők Lapja 2014/16
Update: Felkerült a bejegyzés folytatása.