2020 első bejelentkezése

2020 első bejelentkezése

2020 első bejelentkezése

Avagy a hőmérséklet takaró első negyedéve

A blogom olvasói, bár nem tették szóvá, talán észrevették, hogy elmaradt a 2019-es évértékelő poszt, s nem volt 2020-as előrenéző sem. Be kell vallanom, a tavalyi év utolsó részében megfordult a fejemben, hogy felhagyok a babrablog menedzselésével. Először éreztem úgy, hogy inkább teher, mint…

Hőmérséklet takaró 2019/2

Hőmérséklet takaró 2019/2

Hőmérséklet takaró 2019/2

Eltelt az év fele. Ezt mondjuk kicsit fáj leírni. Viszont egyúttal azt is jelenti, hogy itt a második nagyobb lélegzetvételű beszámoló életem elő hőmérséklet takarójának alakulásáról. Azok kedvéért, akik eddig nem találkoztak volna a futó projekttel, itt egy link az év eleji felvezetőhöz, és egy…

Hőmérséklet takaró 2019/1

Hőmérséklet takaró 2019/1

Hőmérséklet takaró 2019/1

Év elején megígértem, hogy negyedévente bejelentkezem majd a hőmérséklet takaró állásával, így eljött az első beszámoló ideje. Ha valaki most kapcsolódna be, itt tudja felvenni a fonalat a témával kapcsolatban. A januári bejegyzésben leírtakhoz képest történt némi változás, nem feltétlenül pozitív…

Hőmérséklet takaró 2019

Hőmérséklet takaró 2019

Hőmérséklet takaró 2019

Eljött az új év első napja, eljött az egész éves horgolós projekt első 12 egyráhajtásos pálcája, és a poszt, amiben mesélek róla. Mi az a hőmérséklet takaró?A hőmérséklet takaró egy olyan, jellemzően horgolt (de lehet kötött is), kézimunka-termék, amihez minden nap hozzáraksz egy újabb egységet a…

süti beállítások módosítása